A most következő cikkben szeretnék egy számomra nagyon érdekes dolgot megosztani veletek.
Minap elém került egy iPod családfa, amit Matyi hozott be a szervizbe, mondván díszítsük fel a falat különböző iPod-os iPhone-os képekkel. Éppen egy 3G-s iPhone rezgőmotorját cseréltem, mikor a képet az asztalomra helyezte. A javítás befejezése után lettem figyelmes az alábbi dologra. Az iPod Nano típusoknál megfigyelhető, hogy a gyár designban ismétli önmagát, úgymond egy ráncfelvarrás figyelhető meg, nincs új forma. Az első generácós Nano-t a 3G-sel lehet párosítani, míg a 4G-set a második generációssal valamint a Minivel.
Itt látható egy kép a családfáról:
Az első generációs Nano-t mind köztudott a gyár rozsdamenetes acél hátlappal és egy nagyon merev plexi előlappal szereli, ugyanúgy mint az ugyanebben az évben kiadott iPod video-t. Mind a két készüléket sok támadás érte a hátlap miatt, ami nagyon könnyen karcolódik.
Mint látható, a két készülék csak méreteiben és a memória valamint a kijelző nagyságában különbözik egymástól. Üzemidejük és a színek megegyezik.
A 2006-ban kiadott második generációs Nano egy az egyben a lekicsinyített változata a 2004-ben megjelent Mini-nek. A készülék kiemelkedő üzemidejével (24 óra), valamint az alig 6,6 milliméter „vastagságával” nyerte meg a felhasználok tetszését. Ez a készülék sem volt képes videofilmek lejátszására. Szerintem a desingja nagyon jól sikerült ennek az iPod-nak. Ovális alakú aluminium ház és hatalmas színválaszték. Egy az egyben a Mini formaiságait hordozza. A készülék 3 méretben volt kapható: 2,4 illetve 8Gb-os változatban, míg a Mini-t 4 és 6 gb-os merevlemezzekkel értékesítették.
Az ezt követő generáció az iPod Nano 3G nevet viselte. Ez volt az első Nano készülék amely képes volt videók lejátszására. Közkedvelté leginkább az ára tette, nem pedig a megjelenése. Kézbe véve a készüléket, elég nehézkes a „mini” kezelése a click wheel-el. Nem áll annyira kézre, mint a hosszanti elrendezésű iPod-oknál, viszont cserébe egy 2”-os kijelzőt kapunk. Ennek a generációnak a tervezésekor a cég az első illetve a második generációból is merített ötleteket. Előbbitől származik a nagy színválaszték, valamint az aluminium előlap (sajnos szervizünk legnagyobb bánatára a plexit ez váltotta fel), utóbbiból a rozsdamentes acél hátlap. A legnehezebben szétszedhető iPod-ot 2007 szeptemberében mutatták be és két tárhely mérettel felszerelve volt kapható: 4Gb és 8Gb.
A következő év szeptemberében piacra dobott készüléket, hasonlóan a „0.” generációs Mini-hez, valamint a 2G-s Nano-hoz alumínium ház borítja. Nincs külön elő illetve hátlap, mint az első és a harmadik generációnál. A forma itt már nem ovális, inkább ellipszis és hosszanti elrendezésű a kijelző és a görgőpad. A készüléket mozgásérzékelő szernzorral (accelerometer) és egy 2” kijelzővel látták el. Ez nagyon hasznos a videók nézegetésénél, hiszen ha 90 fokot fordítunk a készüléken akkor „széles vásznon mozizhatunk”, valamint ha shuffle módba szeretnénk váltani elég megrázni a készüléket. A készülék 3 méretben:4,8,16Gb és 9 színben volt kapható.
Összegezve a leírtakat: a Mini a Nano 2G és a Chromatic electronikáját a gyártó egy elő és hátlap nélküli aluminium házban helyezi el, amely rengeteg színben kapható, míg az első, illetve a harmadik generációnál az összeszereléshez egy hátlapot és egy előlapot használnak. Mind a kettő stainless steel, azaz rozsdamentes acél, és csak az előlap anyagában különböznek.
Kiváncsian várjuk a következő generációt, vajon egy tejesen új design-nal rukkol elő a cég vagy csak az első és harmadik generációshoz készül vázakat látják el új tulajdonságokkal?